M3/M5 Stuart

Az M3 könnyűharckocsi (angolul Light Tank M3) az Amerikai Hadsereg megrendelésére kifejlesztett könnyűharckocsi volt, amelyet a második világháborúban alkalmaztak. Elődje a T2E1 fejlesztési nevű M2 könnyűharckocsi volt, amelyet 1935-ben kezdtek tervezni. A módosított M2-t 1941 márciusában kezdték gyártani M3 jelzéssel. A korabeli könnyűharckocsiktól jelentősen el nem térő járművet a harctéri tapasztalatok alapján modernizálták, és ezt a változatot M5 könnyűharckocsi néven rendszeresítették. Az M3 névadójául az amerikai polgárháború egyik tábornoka, James Ewell Brown Stuart szolgált. Ez a Stuart név a teljes családot jellemezte később. A britek Honey-nak becézték (magyarul „Édes”, „Kedves”, vagy „Drága” a nők után).

Konkurensei a német Panzerkampfwagen I és Panzerkampfwagen II, a szovjet T–26, –27, –40, –50, –60, –70, a lengyel 7TP. A típust bevetették a világháború összes hadszínterén. Napjainkban már nem áll hadrendben.

A jármű bázisán több altípust hoztak létre. Ilyen volt az M8 önjáró tarack (Howitzer Motor Carriage M8) is. Ennek tömege 15 695 kg volt és a 75 mm-es M1 hegyitarackot alkalmazta (a háború utáni neve M116). Összesen 46 darab 75 mm-es lőszer volt bemálházható, de gyártottak a járműhöz páncélozott utánfutót is, amelyben további lőszerek kaptak helyet. A löveg mellett még egy 12,7 mm-es légvédelmi nehézgéppuskával is fel volt fegyverezve. 1942 végétől 1944 januárjáig gyártották, 1778 darab készült belőle.

M4 Sherman

Az M4 Sherman a második világháború idején az Amerikai Egyesült Államokban gyártott és a szövetséges hadseregek által nagy számban használt közepes harckocsi. Nevét William Tecumseh Sherman után kapta, aki az északi szövetségi állam hadseregében szolgált mint tábornok, az amerikai polgárháború idején. A róla elnevezett harckocsi volt a II. világháború egyik legelterjedtebb és legsokoldalúbb páncélosa, amely a csendes-óceáni ütközetektől kezdve az arab-izraeli háborúkig számos fontosabb 20. századi háborúban felbukkant.

A Shermant eredetileg az M3 Lee/Grant közepes harckocsitípusokból fejlesztették ki. Az M3-as Észak-Afrikai bevetése során fény derült a típus hiányosságaira. A gondolában elhelyezett 75 mm-es löveg horizontálisan csak korlátozott, 30°-os szögtartományon belül volt elmozdítható (ez a löveg elhelyezési forma inkább az első világháborús harckocsikra volt jellemző). Ha a cél ezen a 30°-os tartományon kívül esett akkor a harckocsit kellett a cél irányába fordítani. Az M3 ugyan rendelkezett egy lövegtoronyba szerelt 37 mm-es löveggel is, ez azonban igen csak szerény teljesítményt nyújtott az erősebben páncélozott német harckocsik ellen. A korai modellek lomhának bizonyultak, országúton maximum 34 km/h sebességgel tudtak haladni, terepen pedig még ennél is lassabban. További problémát jelentett hogy az M3 felépítménye elég magas volt, ami a gyenge mobilitással párosulva igen csak sebezhetővé tette a típust.

Ezeket a hiányosságokat az amerikai hadsereg már korábban felismerte, ezért a Fegyverzetügyi Bizottság (Ordnance Department) 1940. augusztus 31-én közzé tette az M4 harckocsira vonatkozó pályázatot. Végül 1941. április 18-án a T6-os terveit találták a legalkalmasabbnak, ami lényegében egy javított M3-as harckocsinak felelt meg. A függőleges tekercsrugózású felfüggesztés és az alváz nem tért el igazán az előd típushoz képest, a harckocsi felépítményét és tornyát viszont áttervezték. Az öntéses eljárással létrehozott lövegtoronyba 75 mm-es ágyút építettek, a gondolában elhelyezett második löveget pedig elhagyták. A páncéltest is átesett némi átalakításon, ennek köszönhetően a harcjármű sziluettje kisebb lett. A közös platformnak köszönhetően az M3 és az M4-es harckocsik bizonyos alkatrészei csereszabatosak voltak. A lényegében egyező alváz kialakítás miatt a gyártósorokat könnyebb és gyorsabb volt átállítani a Sherman gyártására.

A Shermant 1942-től kezdve sorozatban gyártották, mindegyik típust öntött kivitelű toronnyal, ami az alakjából adódóan nagyobb védelmet nyújtott a páncéltörő lövedékek ellen. Az előirányzott ütemtervek szerint 11 gépkocsi és mozdonygyártó üzemben, havi 1000 példányt kellett elkészíteni. A II. világháború alatt közel 50 000 Sherman harckocsit sikerült előállítani, átlagosan 33 500 dolláros darabárral. Akkori árfolyamon ez 83 750 birodalmi márkával volt egyenértékű, így a Sherman harckocsit alacsonyabb költséggel lehetett előállítani mint egy Panzer III-ast. Az USA a Szovjetuniónak a Lend-Lease program keretében 4102 db M4A2-est szállított. Ebből 2007 db volt 75 mm-es és 2095 db a 76 mm-es löveggel felszerelt változat. Az amerikaiak 1955 után kivonták a használatból, de több hadsereg (például az izraeli) az 1960-as években is hadrendben tartott Shermanokat.

M24 Chaffee

Az M24 Chaffee egy amerikai könnyű harckocsi volt, amit a második világháború kései szakaszában állítottak hadrendbe. A típust Adna R. Chaffee tábornokról nevezték el aki úttörő szerepet játszott az amerikai páncélos doktrínák kidolgozásában.

A harctéri tapasztalatok bebizonyították hogy az amerikai könnyű harckocsik 37 mm-es páncéltörő ágyúi nem képviselnek elegendő tűzerőt. Az M3/M5 Stuart páncéloson alapuló T7-es konstrukció tűzerő szempontjából ugyan előrelépésnek számított, az új fegyverzetnek és a felépítményt érintő számos módosításnak köszönhetően azonban ez a változat már túllépte a 20 tonnás tömeghatárt, amely a közepes harckocsik kategóriájának felelt meg. Az Ordnance Committee felismerte hogy egy merőben új könnyű harckocsi változat kifejlesztésére van szükség, amely az optimális tűzerő elérése véget 75 mm-es löveggel van felszerelve, tömege viszont nem haladhatja meg a könnyű páncélosokra vonatkozó korlátozást. 1943 áprilisában az Ordnance Corps és a Cadillac vállalat közösen kezdett hozzá a T24-es névre keresztelt könnyű harckocsi kifejlesztéséhez. Az elvárásoknak megfelelően a páncéltest a legjobban védett helyeken sem haladta meg a 25 mm-es falvastagságot, döntött kiviteléből adódóan viszont hatékony védelmet biztosított. Főfegyverzet gyanánt a B-25 Mitchell bombázókhoz használt 75 mm-es repülőgép fedélzeti ágyú módosított változatát használták ami hasonló teljesítményt nyújtott mint az M3-as páncéltörő löveg. A felfüggesztés hasonlított az M18-as Hellcat páncéloshoz használt felfüggesztési rendszerhez. Az M24-es könnyű harckocsit 1944-től kezdve a Cadillac és a Massey-Harris vállalat gyártotta sorozatban. Összesen 4731 páncélos végszerelése után, 1945 augusztusában leállították a típus sorozatgyártását.

M26 Pershing

Az M26 Pershing egy, a második világháború végén bevetett, amerikai közepes/nehéz harckocsi volt. A típus kifejlesztését eredetileg az Észak-Afrikában 1943 elején megjelenő német Tiger I harckocsik ihlették meg. Szemben az M4 Sherman harckocsikkal, ezt a harcjárművet kifejezetten az ellenséges harckocsik elleni harcra tervezték. A típust propaganda okokból nehéz harckocsiként jelölték, de 1946-ban átminősítették közepes harckocsivá. A John Pershing tábornokról elnevezett tank a Koreai Háborúban is bevetésre került. Új konstrukcióként az M26 vált a hidegháborús Patton harckocsicsalád előfutárává.

Az amerikaiak tanulmányozták a német 1940-es Blitzkrieg sikereit, és arra jutottak, hogy a tank támadófegyver, aminek 75 mm-es ágyúval kell rendelkeznie, mint a Panzer IV-nek. Az előretörő ellenséges páncélosékek elleni harcra a saját mobil páncélvadász erőiket és a légierőt szánták. A saját tankjaiknak nem volt elsődleges feladata az ellenséges harckocsik elleni harc, ami nem jelentette ugyanakkor azt is, hogy alkalmatlannak tartották őket erre. A páncélos hadosztályokat, mint "lovasságot", manőverezésre szánták. Az ellenséges védelmi vonalak áttörése a hadtestnek, ill. a hadseregnek alárendelt önálló harckocsi-zászlóaljakkal megerősített gyalogos hadosztályok feladata volt. A tengeri szállítás követelményeit még 1940-ben határozták meg, ezért a hadszínterekre kerülő tankok maximális mérete és tömege, mechanikai bonyolultsága limitált volt. Az egységesítő törekvések is gátolták az új típusok bevezetését. A doktrína alapjaiben 1944 nyaráig nem is változott, amikor az amerikai páncélos- és páncélvadász-erők először kerültek szembe tömegesen a náluk minőségileg lényegesen jobb és nehezebb Panther harckocsikkal. Eddig a pontig elégedettek voltak az M4 Sherman tankkal. Ugyanakkor túl is becsülték a saját harckocsi-elhárító fegyvereik hatékonyságát, beleértve a specializált M10 tank destroyer-t is.