Panzerkampfwagen V

A Panther (jelentése párduc) közepes harckocsi a német hadsereg legmodernebb harckocsija volt, melyet a második világháborúban fejlesztettek és alkalmaztak. Német katonai jelölése Sd.Kfz. 171.

A PzKpfw V Panther az Szovjetunióbeli nagy német páncélos veszteségeket volt hivatott csökkenteni, ugyanis a szovjetek korszerű T–34-ei megtizedelték az 1941-ben a keleti fronton szolgálatot teljesítő német harckocsikat (PzKpfw III és IV-eseket). A Panther német besorolása: a németek közepes harckocsinak nevezték, a tömege alapján azonban (44 000 kg) ugyanúgy a nyugati szövetségesek, mint a szovjetek értelmezése szerint a nehézharckocsik közé tartozott (az amerikai Pershingek és a szovjet ISZ típusú harckocsik voltak hasonló tömegkategóriában).

A háború alatt több Németországgal szövetséges állam is érdeklődött a Panther iránt: a harckocsi licencét Magyarország is meg akarta venni, de a németek a licencért 200 millió márka uzsoraárat kértek. A 200 db-os magyar gyártás minden egyes harckocsiját 1 000 000 birodalmi márka terhelte volna csak licencköltség címén, ez pedig sokkal több volt, mint a jármű valós ára, így érthetően a magyar fél elállt a vételi jogtól. 1943-ban Svédország megvett egy Ausf. A- t. Ugyanezen év februárjá-ban intenzív német-olasz megbeszélések folytak egy olasz Fiat-gyár Panther-gyártásra való felkészüléséről. A MAN már el is készítette a gyártáshoz szükséges gépsort, de az olasz kapituláció megakadályozta a terv megvalósulását.

1944 nyarán kezdődött az Ausf. F változat gyártásának előkészítése. A harckocsin több lényeges változatást eszközöltek: vastagabb lett a homlokpáncélzat, az új lövegtoronyba (Schumalturm 605) a 7,5 cm-es KwK 44 módosított változatát építették (a tervek a későbbiekben a 8,8 cm-es ágyú alkalmazásával is számoltak). Az ágyút a brünni (Csehszlovákia) Zbrojovka gyár gyártotta volna, és a modernizálást szintén cseh mérnökök végezték. A lövegpajzs hasonlóan lett kialakítva, mint a Tiger II-nél, teljesen új volt a célzó és a távolságmérő optika. A homlokpáncélból eltávolították a géppuskát, és a rádiós-géppuskást egy Sturmgewehr 44 típusú gépkarabéllyal szerelték fel (volt görbített csövű változata is, amellyel a holt teret csökkentették), amellyel a testbe épített két lőállásból tüzelni lehetett. A járművet alkalmassá tették víz alatti átkelésre is (a nyílásokat szükség esetén légmentesen le lehetett zárni). A harckocsiból mindössze 2 darab készült el a háború végéig. A jelentős módosítások miatt nevezték még Panther II-nek is.

Panzerkampfwagen VI(Tigris)

A Panzerkampfwagen VI, más néven Tiger (magyarul Tigris) harckocsi minden tekintetben a második világháborús német haditechnika-fejlesztési erőfeszítések mintapéldája. A típust először 1942 augusztusában vetették be Leningrádhoz közel, a Ladoga-tó térségében.

Később szinte az összes hadszíntéren megjelent: a keleti fronton, Észak-Afrikában, Olaszországban, Normandiában, harcolt az Ardennekben és Magyarországon is a Harmadik Birodalom 1945-ös kapitulációjáig. Védettségének és tűzerejének köszönhetően neve egybeforrt a legyőzhetetlenséggel. A szövetségesek főképp nagy teljesítményű, 8,8 cm-es lövege és vastag páncélzata miatt tartottak tőle. Bár harci cselekményei máig legendásak, műszakilag megbízhatatlan és lassú volt. A szövetségesek elsődlegesen leküzdendő harckocsijává lépett elő, a jármű gyenge pontjait azonban hamar kitapasztalták. A háború végére harctéri fölénye egyre csökkent, mivel a szövetségesek egyre hatékonyabb páncéltörő ágyúkat állítottak hadrendbe, valamint a legtöbbet a levegőből küzdötték le. 1945 elején már csak igen kis példányszámban volt szolgálatban, de még Berlin utcáin is harcolt az utolsó napokban.

A Tigris megjelenése óriási technikai versenyhez vezetett, mivel a szövetségesek nem rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyek a német nehézpáncélos leküzdéséhez alkalmasak lettek volna. Az amerikaiak az M4 Sherman harckocsit 1940-ben kezdték fejleszteni, 1942-ben állították rendszerbe, és a Tigris rögtön elavulttá tette. Ugyanígy jártak az angolok és a szovjetek valamennyi típusukkal. Megindult az erős páncélozottság és a nagy tűzerő utáni hajsza. A Shermant és a T–34-est egyre erősebb lövegekkel látták el. Kifejlesztették a Sherman Firefly-t kifejezetten a Tigris (később a Párduc) ellen, a szovjetek pedig a teljes löveges harcjármű-állományukat áttervezték és átalakították.

A németek nem exportálták egyik szövetségi országnak sem (saját részre is mindig kevés volt belőle), csak saját csapataikat szerelték fel a típussal. A Magyar Királyi Honvédség 10 darabot átvett 1944 őszén a Kárpátok védelmének erősítésére. A legtöbb példányt azonban az elháríthatatlan meghibásodások és az üzemanyaghiány miatt a személyzet felrobbantotta, a megmaradt példányokat (1–2 darab) pedig visszaadták a német csapatoknak.

A Tigris alapvető változatai
A tervezés kétirányúságából és az eltérő koncepciókból adódóan a Pz VI harckocsi eleve két változattal kezdte a történetét, a Leopárd (VK4501 (P) és a Pz.Kpfw. VI (H) Tigris nevűekkel. Ferdinand Porsche VK4501 (P) prototípusa eredetileg a Leopárd nevet kapta, majd a Henschel Tigrise után a Porshe Tiger (PzKpfw VI Ausf. P) néven emlegették. Ebből 92 darabot rendeltek, később ezekből alakították ki a Ferdinand harckocsivadászt. A Ferdinandokat rendszerbeállításuk után nem sokkal visszarendelték, mert nem rendelkeztek élőerő leküzdésére alkalmas másodlagos fegyverzettel, ami miatt az ellenséges gyalogság részéről könnyen leküzdhetővé vált, a 92 darabból csak 48 maradt meg. A géppuskával ellátott változat az Elephant lett.

Sturmgeschütz III (STuG III)

A Sturmgeschütz III (rövidítve StuG III) rohamlöveg a Harmadik Birodalom legsikeresebb és legnagyobb számban gyártott páncélozott harcjárműve volt a második világháború során.

A Sturmgeschütz rohamlöveg eredetileg Erich von Manstein elképzelései alapján született meg. Az ezredes egy olyan harcjárművet képzelt el, amely elsősorban a gyalogság támogatását segíti, kiiktatja az ellenfél tüzérségi fegyvereit, a nehézgéppuskával és bunkerekkel megerődített védelmi pontokat. Az ötlet nagy népszerűségre tett szert a felső-katonai vezetés körében, mivel így a gyalogság tűzerejét és önállóságát nagy mértékben lehetett fokozni. A feladattal végül 1936. június 15-én a Daimler-Benz AG-t bízták meg, hogy fejlesszen ki egy 7,5 cm-es löveggel felszerelt gyalogsági támogató harcjárművet. A követelményeknek megfelelően a mérnökök törekedtek rá, hogy az új páncéloshoz már sorozatgyártás alatt levő harcjárművek alkatrészeit használják fel, ezért a Pz. III alvázát választották a rohamlöveg alapjául, amelyet a Krupp művek által módosított 7,5 cm-es Sturmkanone 37 L/24-es ágyúval szereltek fel. Ez lett a 0. és az A változat (Ausführung A).

A harcjármű fejlesztésére kiadott pályázat követelményeiben szigorúan előírták, hogy a rohamlövegnek a lehető legalacsonyabbnak kell lennie, ezért a Daimler Benz szakemberei végül a lövegtorony elhagyása mellett döntöttek. A torony helyére zárt küzdőteret szereltek, ami szerkezetileg egyszerűbbé tette a StuG III-at a kortárs harckocsikhoz képest. Számos olyan szerkezetet mint például toronyforgató mechanizmus, amely a harckocsiknál nélkülözhetetlen volt, a rohamlövegeknél egyszerűen elhagyták. A felépítmény sajátosságainak köszönhetően a rohamlövegeket jóval olcsóbb és gyorsabb volt gyártani. A StuG III G változatának előállítási költsége mindössze 82 500 birodalmi márka, ezzel szemben egy Panzer IV G harckocsi ára 103 163 RM volt.

További előnyként említhető a páncélos 1,96 méteres magassága, így kis homlokfelülete miatt könnyen álcázható, kevésbé sebezhető harcjárműnek számított. A páncéltest kialakításából fakadóan azonban felmerültek bizonyos problémák is. Például a löveg oldalirányzása meglehetősen korlátozott volt. Ez akkor jelentett komoly gondot, amikor a rohamlöveg mozgásképtelenné vált, mert így védtelenné vált az ellenséges harckocsik oldalazó tüzével szemben.

Panzerkampfwagen VI B

A Panzerkampfwagen VI Ausf. B német nehézharckocsi, amelyet a második világháborúban a PzKpfw VI Tiger I és a PzKpfw V Panther tapasztalatai alapján fejlesztettek ki. Ismert még Tiger (Tigris) II, vagy Königstiger néven is („Királytigris”). Az utóbbit a szövetséges (amerikai és brit) katonák által használt Royal Tiger vagy King Tiger után. A Königstiger a Kingtiger fordítása, de németül a bengáli tigris neve, és a német hadsereg hivatalosan sohasem használta. Német katonai jelölése Sd.Kfz. 182.

Királytigris kifejlesztése egészen 1941 május 26-ig vezethető vissza, ekkor döntöttek a 35–45 tonna kategóriájú nehéz harckocsik fejlesztési ütemének felgyorsítása mellett. A Barbarossa hadművelet tapasztalatai további lendületet adtak a programnak, amellyel a Henschel, a Porsche GmbH, valamint a Krupp vállalatot bízták meg. Utóbbi cégnek a Flak 41 légvédelmi löveg önjáró változatának elkészítése volt a feladata. A Porsche a korábbi VK4501(P) modell alvázát és erőátviteli rendszerét vette alapul, a felépítmény kialakításán és a lövegtorony elhelyezésén viszont változtattak, okulva a Pz V és Pz VI típusok összehasonlításából, többnyire döntött páncélzattal látták el a korábbi függőleges páncélborítás helyett. Végül a VK4503(H) terveit fogadták el, ezek közül az első 50 példányt a Krupp által megkonstruált lövegtoronnyal szerelték fel, ennek gyártását azonban törölték, miután kiderült, hogy az íves lövegpajzs úgy térítette el az ellenséges lövedékeket, hogy azok a lövegtorony és a törzs találkozásánál csapódtak be. A Krupp vállalat tervezőmérnökei ezért egy új lövegtoronnyal álltak elő, amely elődjénél jobb védelmet biztosított, továbbá a tágasabb belső tér miatt a lőszer javadalmazást 6 darab lőszerrel egészítették ki.

A Tigris II-t a második világháború egyik legerősebb páncéltörő fegyverével, a 8,8 cm-es KwK 43 L/71 löveggel szerelték fel, amely valamennyi amerikai, brit és szovjet harckocsit képes volt megsemmisíteni 1000–2000 méter távolságból. A cső hosszúsága elérte az 6248 mm-t, így a lövedék több ideig állt kölcsönhatásban a lőporgázzal, ez magasabb torkolati sebességet és jobb páncéltörő képességet biztosított. A harckocsi összesen 86 darab lőszert vihetett magával, ebből 22 a lövegtorony hátuljában, további 48 pedig a törzs belső oldala mentén került elhelyezésre. A Tigris II-eseket a gyárból azonnal a frontra küldték, ahol hamarosan kiderült, a gyártás utáni tesztek és az előzetes vizsgálatok elhagyása számos technikai következménnyel járt. A kormányberendezés tönkrement a jármű súlya miatt, ráadásul a motor hajlamos volt a túlmelegedésre és meghibásodásokra, ezenfelül a benzinmotor fogyasztása is magasabb volt a dízelüzemű változatokhoz képest. Ahogyan a Henschel & Sohn főtervezője, Erwin Adlers is megemlítette, „A meghibásodásokat annak a ténynek tulajdoníthatjuk, hogy a Tigris II a teszteredmények hasznosítása nélkül került sorozatgyártásra.”